William B. Irvine – Útmutató a jó élethez

William egy hihetetlenül átfogó képet ad át az olvasónak a sztoicizmusról minden tekintetben. Beszél többek között a sztoicizmus eredetéről, különböző technikákról, az ókori körülmények közötti kibontakozásáról és mindezt úgy, hogy párhuzamba állítja a mai világ sajátosságaival és kihívásaival.

A könyvet elolvasva nem csak egy átfogó képet kapunk a sztoicizmus életfilozófiájáról, de gyakorlati tanácsokkal is ellát minket, hogy alkalmazni tudjuk a 21. században is az olvasottakat.

Bevezetés: Terv az életre 🗺️

Mit szeretnél az élettől? Bizony rengeteg módon meg lehet válaszolni ezt a kérdést. A legtöbben azt kezdenék el mondani, hogy milyen szép házat, autót, pozíciót szeretnének a magukénak tudni. Viszont most nem ezek a fajta célok érdekelnek, sokkal inkább azok, hogy mire törekszel igazán az életben, mit tartasz a legtöbbre? 🎯

Erre a kérdésre már nem igazán könnyű válaszolni. Sokan nem igazán tudják pontosan, hogy mit is szeretnének az élettől. Azonban el kell, hogy mondjam, hogy az élet nagy célja egyben az életfilozófia egy nagy összetevője.

Ha nincs életfilozófiád teljesen elképzelhető az, hogy egyik este mikor fekszel az ágyadban egyszer csak arra eszmélsz, hogy elpazaroltál megannyi élményt, tapasztalatot és esélyt. Mindezt ahelyett, hogy valami igazán értékes dologra törekedtél volna. Ezért mindenképpen azt javaslom, hogy alakíts ki magadnak egy életfilozófiát.

Ebből kifolyólag a könyv azok számára íródott, akik ki szeretnének alakítani egy életfilozófiát.

Az első sztoikusok 🥇

A mai ember azonban könnyedén félreértheti, hogy az ókori sztoikusok mit értettek jó élet alatt. Ők teljesen elvonatkoztattak például az anyagi bőségtől, azonban teljesen elképzelhető volt, hogy mégis elérték azt. Úgy gondolták, hogy nagyon is lehetséges az, hogy valakinek nagyon jó a megélhetése mégsem él jó és boldog életet.

Mit kell tehát tenni ahhoz, hogy sztoikus értelemben jó életet éljünk?
Erényesnek kell lenni! De mit is jelent jelen kontextusban az erény?  Senki ne aggódjon, nem kell apácaéletet élni. Sokkal inkább azzal hozható összefüggésbe, hogy az emberi lény mennyire aknázza ki a kiválóságát, mennyire jól végzi azokat a dolgokat amire tervezték. 🧘🏼

Az erényt tárgyalva általában a lelki nyugalommal is foglalkoztak.

Negatív vizualizáció 💭

Szinte minden ember néha elgondolkozik azon, hogy mégis milyen rossz dolgok történhetnek vele. Ennek az az egyik fő oka, hogy kivédhetjük a megtörténésüket. Előrelátóak vagyunk, ezért igyekszünk elkerülni a bajt.

Azonban bármennyire is próbálunk körültekintőek lenni, elkerülhetetlen az, hogy rossz dolgok történjenek velünk. Valami valamikor mindenféleképpen történni fog. Seneca így ír erről: „A ránk súlyosodó szenvedések erejét előre megtöri, aki eleve látta, hogy már fejünk fölött tornyosulnak.” 📜

Minket embereket legtöbbször az jellemez, hogy keményen dolgozunk azért amire vágyunk, majd ha elérjük azt, kis idő múlva már el is veszítjük az érdeklődésünket utána. Már nem fogunk rá vágyakozni, hanem egy mégnagyobb még drágább mégújjabb dolog fog érdekelni minket. Ezt a jelenséget a pszichológusok el is nevezték hedonikus adaptációnak. 🧠

Ennek a jelenségnek egy kevésbé drasztikus formája a mindennapi vásárlásaink után jelentkezik. Tehát mondanom sem kell, hogy ez egy örökös hurkot eredményez.

A boldogság egyik kulcsa tehát az, hogy ezt az adaptációs folyamatot meg kell gátolnunk. Lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy a kemény munkával megszerzett dolgainkat ne vegyük magától értetődőnek és idővel is ugyan úgy értékeljük őket. 🗝️

A sztoikusok a következő technikát javasolják. A lényege az, hogy töltsünk időt annak az elképzelésével, hogy elveszítjük azt, amit értékelünk, amink jelenleg is megvan. Legyen az bármilyen megfogható vagy megfoghatatlan dolog.

Tehát, ha mindig egyre nagyobb és nagyobb célokat tűzünk ki magunk elé, egyre több dolgot akarunk az élettől, az előbb utóbb oda fog vezetni, hogy soha nem leszünk elégedettek a helyzetünkkel. A negatív vizualizációval elkerülhetjük ezt.

Mi a helyzet viszont azokkal, akik például hajléktalanok? Ebben az esetben is teljesen hasonló a helyzet. Tegyük fel, hogy elveszíti a kabátját, emiatt még inkább romlanak a körülményei.

Itt azonban azt gondolnánk, hogy a sztoikusok vérbeli pesszimisták voltak. Azonban azt kell látni, hogy a negatív vizualizáció éppen az ellenkezőjét váltja ki. Éppen ellenkezőleg, kevés optimistább ember van náluk. Had magyarázzam ezt el.

Gondolj csak a szokásos példára, hogy hogy látnak az emberek egy poharat, ami félig van töltve vízzel. A pesszimista félig üresnek látja, az optimista félig telinek, egy sztoikus viszont annak is örül, hogy egyáltalán van pohár, amiben lehet víz. Lehetséges, hogy kicsit bután hangzik mindez, azonban aki tud örülni, annak a világ egy sokkal szebb hely. 🥃

Ha jó a képzelőerőnk akkor nem fogjuk nehéznek találni a negatív vizualizációt. Könnyű lesz elképzelni, hogy nincs autónk vagy hogy kirúgtak a munkahelyünkről. Azonban ha ez nem megy, érdemes azokra a rossz dolgokra amik másokkal történtek és belegondolni magunkat az ő helyzetükbe.

Ismét újabb kritika fogalmazódhat meg sokakban. Ha a sztoikusok a lelki békére és a jólétre törekszenek, akkor miért ábrándoznak folyton negatív dolgokról? Ez azonban egy hamis megállapítás.
Ilyen dolgokkal csak időnként foglalkoznak, nem ez a fókuszuk a mindennapok folyamán. Valamint közel sem ugyan az elmélkedni valamin vagy pedig aggódni miatta.

Az irányítás dichotómiája 🤔

Epiktétosz szerint a legfontosabb döntésünk, hogy a külső vagy a belső dolgokkal foglalkozunk. A legtöbb ember az előbbit választja, ugyanis a külvilágból vár megoldást a dolgaira. Ő viszont természetesen ennek az ellenkezőjét teszi és abból a gondolatból indul ki, hogy minden hasznot vagy kárt önmagától vár.

Ez persze a mai ember logikájának teljesen ellentétes értelemmel bír. Epiktétosz így ír erről: „Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek.” Tehát tőlünk függ például a véleményünk, a gondolataink, ellenszenvünk. Viszont nem tőlünk függ a hírnevünk, a tulajdonunk. Éppen ezért adódik a következtetés, hogy egyfajta választás előtt állunk. Kialakíthatunk olyan vágyakat, amelyek tőlünk függőek vagy függetlenek.

Vegyünk példának egy ping pong meccset. Akármennyit gyakoroltam, akármennyi erőfeszítést és tettem a győzelem érdekében, kismillió okból kifolyólag teljesen elképzelhető, hogy nem én nyerek. A meccs felett tehát nincs teljes egészében hatalmam. Arra viszont van, hogy milyen hozzáállással játszok, mennyit gyakoroltam és mennyire igyekszek. 🏓

Pontosan ezért arra a következtetésre jutunk, hogy a dolgok feletti irányítást kétféle képpen lehet értelmezni. Van olyan helyzet amire egyáltalán nincs hatalmunk, és van, amelyre csak valamennyire van.

Tehát az irányítás dichotómiája átváltozik trichotómiáva. Ez az eddigiekből kifolyólag a következő dolgokat tartalmazzák:

-Dolgok, amelyek teljes mértékben a hatalmunkban vannak.
-Dolgok, melyek felett semmilyen hatalmunk nincsen.
-Dolgok, amelyek felett valamennyi hatalmunk van.

Rögtön vegyük is észre azt a dolgot, hogy olyan dolgokra ésszerű időt és energiát szánni, amelyek teljes mértékben a hatalmunkban vannak. Pontosan ezért az ilyen dolgokba fektetett erőforrásaink rövidebb idő alatt meg is térülnek. Őrültség lenne nem ilyen dolgokkal foglalkozni.

Azokra a dolgokra, amelyekre valamennyi hatalmunk van szintén oda kell figyelni és foglalkozni kell velük. Azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy ilyen esetben mindig megfelelően kell internalizálni a céljainkat. Tehát a példánknál maradva: azt tűzzük ki célul, hogy a legjobb teljesítményünket fogjuk nyújtani, ez a legtöbb, amit megtehetünk. 🎯

Végül azokkal a dolgokkal, amelyek felett nincs hatalmunk próbáljunk minél kevesebbet foglalkozni. Kifejezetten nem jó dolog ilyenek miatt bánkódni és idegeskedni.

Fatalizmus (Hit abban, hogy a jövőn nem lehet változtatni) 🔮

Az ókori sztoikusok úgy gondolták, hogy a lelki nyugalom megőrzésének egyik legjobb módja, ha fatalista hozzáállást tanúsítunk a velünk történtekkel kapcsolatban. Viszont rögtön úgy tűnhet, hogy egy ellentétbe ütközünk. A római katonák ugyan úgy mindent beleadtak a csatákban, pedig hitték, hogy a csata kimenetele végzetszerű és nekik erre nincs ráhatásuk. Hogyan is kell érteni pontosan a fatalitást ebben az esetben?

A lényeg az, hogy különbséget kell tenni a múltbeli és a jövőbeli fatalizmus között. Ha valaki ilyen hozzáállással vélekedik a jövőjéről akkor minden döntésekor az lesz a szeme előtt, hogy a tettei nem hatnak ki a jövőre. Egy ilyen ember nagy eséllyel nem fog tervezni, nem fog a jövőn gondolkodni.

Ha azonban valaki a múlttal kapcsolatban mutat fatalizmust azt fogja gondolni, hogy a döntései nem hatnak ki a múltra. Éppen ezért egy ilyen ember nem fog arra időt szánni, hogy azon gondolkozzon, hogy mit tett volna másképp a múltban. Pontosan ez az amire a sztoikusok bíztatnak.

Viszont azt is látni kell, hogy ez nem azt jelenti, hogy ne gondolkozhatnánk a múlton. Néha igenis gondolnunk kell a múltra, hogy levonhassuk belőle a tanulságokat és azokat felhasználhassuk a jövőbeli sikerekhez. Nem szabad, hogy „bárcsak” mondatokkal legyen tele a ember feje, mint például: „Bárcsak hamarabb orvoshoz mentem volna! Bárcsak megtettem volna ezt meg azt!” 📢

Önmegtartóztatás 🍟

A negatív vizualizációt már az előzőekben kiveséztük, azonban Seneca ennek a technikának egy tovább gondolt változatát alkalmazta. Ő úgy gondolta, hogy nem elég elképzelni a negatív dolgokat, néha úgy is kell tenni, mint ha már bekövetkeztek volna. Ahogy ő hivatkozik rá: „gyakorolnunk kell a szegénységet […] a legszűkösebb és legsilányabb étkezéssel és goromba ruhaneművel.”

Musonius még egy lépéssel tovább vitte a dolgokat. Ő úgy gondolta, hogy szándékosan elő is kell idézni ilyesmi dolgokat. Például hideg időben szándékosan nem öltözött fel az időnek megfelelően, vagy a puha ágy helyett a földön aludt.

Sok olvasó azt hihetné, hogy a sztoikusok mazochisták is voltak. Azonban azt meg kell érteni, hogy ők nem korbácsolták magukat, valamint ezeket a dolgokat nem büntetésképpen szabták ki maguknak.

Musonius szerint három fő előnye van a néha önként vállalt kényelmetlenségnek.

Az első, hogy egyszerűen megkeményítjük magunkat a csapásokkal szemben, ha azok egyszer elérnek minket. 💪🏻

Másodikként pedig az, hogy ennek az előnyét nem csak a jövőben de a jelenben is megtapasztaljuk. Aki követin a technikát számíthat arra, hogy ha mégnagyobb kényelmetlenséggel találja szembe magát az életben, azt is ki fogja bírni, ugyanis erre is felkészülté teszi magát. Valamint ezzel bátorságra is tanítjuk magunkat. 🦁

Harmadszor pedig, elképesztően sokat segít abban, hogy jobban értékeljük, ami a miénk. 💹

Az időnként vállalt kényelmetlenség mellett a sztoikusok néha az örömteli dolgokról is lemondtak. Például nem fogadtak el egy jófajta bort, vagy nem vettek részt egy finom vacsorán. Az élvezetek hajszolásával kapcsolatban Seneca következőként vélekedik: az intenzív örömök, amint megragadjuk őket a fogvatartóinkká válnak, tehát minél több élvezethez jutunk, annál több urat kell szolgálnunk.

A sztoikusok különösen tartózkodtak minden olyan dologtól, amelyek már az első használat után rabul ejtették őket.

Egy újabb Seneca gondolat az örömökről, ami rendkívül jól leírja a filozófiájuk viszonyát ezzel kapcsolatban: „Te átadod magad a gyönyörnek, én kordába szorítom; te élvezed a gyönyört, én élek vele; te ezt tartod a legfőbb jónak, én még jónak sem; te mindent gyönyör végett teszel, én semmit.” 🔥

Minden kétséget kizárólag ez a legnehezebb sztoikus gyakorlat, ezért rengeteg kitartásra lesz szükséged hozzá. Viszont mindig emlékezz arra, amit ők is gyakran az eszükben tartottak. Az akaraterő, akár az emberi izmai, minél többet eddzük őket, annál erősebbek lesznek a következő használatkor. Ez az akaraterővel sincs másképp.

Elmélkedés 💡

Hogy minél magasabb szintre emeljük a sztoicizmus gyakorlását, Seneca azt tanácsolja, hogy időnként gondolkozzunk el a hétköznapi eseményeken. Hogyan reagáltunk rájuk, mit tehettünk volna másképp. Így könnyedén fejlődhetünk és észrevehetjük az elkövetett hibákat.

Epiktétosz eggyel tovább gondolta Seneca technikáját. Ő azt mondja, hogy a mindennapi történésekben kétfeleképpen is jelen kell lennünk fejben. Az egyik szerepünk a megfigyelő a másik pedig a résztvevő. Így már az adott pillanatban tudatában lehetünk, hogy mi is lenne a megfelelő reakciónk a történésekre.

Mikor is figyelhetünk meg fejlődést? Néhány ilyen jellemző:

-Nem hibáztatunk másokat.
-Nem dicsekedünk.
-Ha nem érjük el a célunkat nem a külső körülményekre fogjuk a dolgot.
-A filozófiánk sokkal inkább tettekből, mint szavakból áll.

Azonban a legfontosabb jele a változásnak az érzelmi világunkban keresendő. Egyáltalán nem arról van szó, hogy nem érzünk semmit, sokkal inkább arról, hogy sokkal kevesebb a negatív érzelmünk. Időnként arra döbbenhetünk rá, hogy élvezzük a jelent és boldogok vagyunk a körülményeinkkel.

Sértések 🤕

A lelki nyugalom elérésében többek között a sértések is akadályozták a sztoikusokat. A sértés alatt értendő minden sértő nonverbális megnyilvánulás, valamint olyan fizikai dolgok is, mint például egy pofon.

A legnagyobb erővel azok az emberek sértenek meg minket és ezzel dúlják fel a lelki nyugalmunkat, akik közel állnak hozzánk. Barátok, család, kollégák. Ők sokszor közvetlenül és nyíltan megsértenek minket.

Ezekre a legtöbb ember haraggal reagálna, azonban a sztoikusok kidolgoztak erre is pár technikát. 🗲

Az egyik ilyen stratégia az, amikor egy pillanatra megállunk és átgondoljuk, hogy igazat mondott e aki megsértett.
Egy másik, amikor szintén megállunk egy pillanatra és átgondoljuk, hogy milyen jól értesült az akitől a sértést kaptuk. Lehetséges, hogy szikla szilárd a meggyőződése egy adott dologban de csak azért mert nem tudja az igazságot.
A következő az, hogy belegondolok, honnan is jön a sértés. Ha tisztelem és adok a forrás véleményére akkor nem szabad, hogy kiborítson.

Most viszont tegyük fel azt, hogy akitől a sértést kaptam egy kifejezetten megvetendő alak. Ilyen esetben valójában meg kellene könnyebbülni: ha neki nem tetszik, amit teszek akkor az biztosan helyes. Az sokkal aggasztóbb lenne, ha egy ilyen ember helyeselné a tetteimet.

Epiktétosz így vélekedik erről: „Emlékezz arra, hogy nem az bántalmaz téged, aki szidalmaz és megüt, hanem a hiedelmed, hogy bántanak. […] Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények.” 😞

Segítenek vagy károsítanak azok, amik velem történtek? Mindez csakis kizárólag az értékrendemen múlik.

Ha sikerült kihúznunk egy sértés fullánkját, mégis hogyan reagálhatunk rá a legjobban? A legtöbben úgy gondolják, hogy okos sértéssel. A sztoikusok azonban elvetik ezt.

A válasz a humor. Annál a fajta humornál, amellyel egy-egy sértését megválaszolsz, egy különösen hatásos módszer az önirónia. 🤣
Egy másik stratégia, ha kinevetjük a sértegetőt. Ezzel azt sugalljuk, hogy sem a sértés sem pedig ő nem érdekel minket.

A sértések humoros megválaszolásával viszont adódik egy probléma. Higgadtság és lélekjelenlét kell hozzá és egy ilyen helyzetben sokunkban ez nincsen meg. Amit azonban semmi esetben se tegyük az nem más, mint az órákkal későbbi visszavágás. Ez azt sugallja a sértőnek, hogy igenis érdekel a véleménye és zavar minket, ezért ezen gondolkozva töltöttük az időnket.

Éppen ezért a módszer ilyen esetben az, hogy egyáltalán nem reagálunk.

Ebből úgy tűnhet, hogy a sztoikusok soha nem büntetik meg az őket vagy másokat sértegetőket. Ez azonban nem így van. Vannak bizonyos esetek, amikor igenis helyénvaló a heves reakció.

Gyász 💀

Az a széleskörben elterjedt meggyőződés, hogy a sztoikusok nem gyászolnak, tévedés. Tehát adódik a kérdés, hogy mennyit „kell” gyászolnia egy sztoikusnak?

Seneca a következőket javasolja: „tartson olyan mértéket, amely sem kegyetlenségbe, sem őrjöngésbe nem téved, s teremtsen bennünk olyan lelki hangulatot, amelyet a kegyeletes érzelem jellemez, nem pedig a zaklatott indulat”.

A gyász egyik ellenszere kétségkívül a halál negatív vizualizációja volt. Ezzel csökkenthették a sokkot, mikor az valóban bekövetkezett.

A hírnévről és a luxuséletről 👑

A sztoikusok szerint a legtöbb ember azért boldogtalan, mert bizonytalan az értékeikkel kapcsolatban. Emiatt olyan dolgokkal tölti az idejét, amelyek nem boldogságot, hanem szorongást okoznak számára.  Az egyik ilyen tévedésből kergetett dolog a hírnév. 🌟

Mivel a sztoikusok nagyra becsülik a szabadságot, ezért megvetnek minden olyan dolgot, ami megfosztaná ezt tőlük és hatalmat adna mások kezébe őfelettük.  Viszont, ha számunkra fontos a hírnév és a társadalmi státusz, akkor pontosan ezt tesszük.

Ha vissza akarjuk kapni a szabadságunkat nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ezt a kényszeres igyekezetet úgy lehet legyőzni, hogy rájövünk, hogy az emberek csodálatának elnyeréséhez magunkévá kell tennünk az ő értékeiket. 🗽

Sokakat kísért olyan félelem, amely bizonyos esetekben a szabadságuk rovására megy. Az ilyen emberek fontolgatják, hogy meghoznak egy döntést, de ez végül sosem következik be. A kudarckerülők azzal érvelnek, hogy jobb valamivel meg sem próbálkozni, mint vállalni a nyilvános megszégyenülés lehetőségét.

Azt tudni kell, hogy sokan vannak olyanok, még a közeli ismerőseid között is, akik a bukásodat kívánják titokban. Az emberek részben azért teszik ezt, mert a te sikered rossz fényben tünteti fel őket. Had mondjak egy példát.

Tegyük fel, hogy te egy regényt akarsz írni. Lesznek akik azt jósolják, hogy nem fogod befejezni a regényt. Ha megírod a regényt, azt mondják nem fogsz kiadót találni hozzá. Ha találtál kiadót, azt jósolják, hogy senki nem fogja venni a könyvet.

Természetesen nem lehetetlen elnyerni az ilyen kétkedő emberek helyeslését. Egyszerűen annyit kell tenni, hogy fel kell adni a regényírói álmodat.

A hírnév mellett az emberek jellemzően a gazdagságot is nagyra értékelik. Bár pénzzel el lehet nyerni a fizikai luxust és kényeztethetjük az érzékeinket, soha nem fog elégedéttséget nyújtani például a gyásszal kapcsolatban.

Ha a célunk az, hogy jó életet éljünk, és nem pedig az hogy jól éljünk, a pénz soha nem fog megoldást jelenteni. 💸

Egy másik hátulütője a luxuséletnek pedig az, hogy már nem fogunk örülni semminek. Mindenből a legjobban és legdrágábbat akarjuk majd, és nem fogjuk tudni becsülni az egyszerű dolgokat.

Annak ellenére, hogy a sztoikusok nem törekedtek a gazdagság elérésére teljesen elképzelhető az, hogy elérték. Végtére is mindent megtett annak érdekében, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak, és ez sokszor ki is fizetődött.

A sztoicizmus nem kívánja azt, hogy meg kell szabadulnunk a vagyonunktól. Szabad élveznie, segítene magán és másokon.

A sztoikussá válásról 🆙

A sztoicizmus gyakorlása nem lesz könnyű. Sok erőfeszítés és akaraterő fog kelleni a technikák gyakorlásához. 🙏🏻

Az első tanácsom nem más, mint az, hogy aki sztoikus szeretne lenni az tegye feltűnésmentesen. Azért javaslom ezt, mert aki tudomást szerez róla, szinte biztosan ki fog gúnyolni és mivel az egyik legfontosabb erény a lelki béke, spóróljuk meg magunktól az ezzel járó nyugtalanságot.

Másodszor, a leendő sztoikusok ne próbálják elsajátítani egyszerre az összes technikát. Éppen elég nehéz lesz egy is elsőre. A negatív vizualizációval úgy gondolom, hogy jó kezdeni. Ha ezt már gyakoroljuk egy ideje, jöhet az irányítás trichotómiája, majd az ezt követő technikák olyan sorrendben, ahogy részleteztem őket.

Ha már gyakorlod a sztoicizmust, arra lehetsz figyelmes, hogy próbára szeretnéd tenni magad. Kíváncsi vagy arra, hogy mi történne ha bekövetkezne egy negatív csapás, és te erre hogy reagálnál. Ettől ne ijedj meg, teljesen természetes a jelenség. 🙏🏻