Talán hallottad azt a mondást, hogy egy átlagos amerikai CEO 50-60 könyvet olvas el évente. Ez körülbelül heti 1 könyvnek felel meg. Talán már azt is hallottad több sikeres ember szájából, hogy a legjobb befektetés a saját tudásodba való fektetés. 💰
Elgondolkodtató, hogy a legtöbb ember hallotta már ezeket a dolgokat mégsem cselekszik hasonlóképpen. A kérdésem pedig az, hogy miért?
Véleményem szerint azért mert rengeteg a tévhit és az előítélet az olvasással kapcsolatban. A legtöbb ember fejében nem nagy érték a könyvolvasás és annak velejárói. Összeszedtem a leggyakoribb általam tapasztalt tévhiteket.
A bejegyzés ötlete Görög Ádámtól származik, ő adta az inspirációt ehhez a kihíváshoz. Nagyon hasznosak voltak az ott említett tanácsok viszont kiegészítettem párral, amit én használtam.
Nézzük is először a tévhiteket 🙅🏻♂️
1. Az olvasás unalmas 💤
Én nagyjából 2 évvel ezelőtt kezdtem el aktívan olvasni, ami nálam nagyjából heti 1 könyvet jelent. Azelőtt soha nem érdekelt a dolog mert unalmasnak tartottam. A valóság viszont ennél nem is állhatott volna távolabb. Az igazság az, hogy aki ezt gondolja az soha nem olvasott még olyan könyvet, ami igazán érdekli. Ha olyas valamit teszel, amit muszáj és ami kiesik az érdeklődési körödből akkor persze, hogy unalmas lesz és megerőltető. Ettől csak menekülni fogsz. Ez nem csak az olvasásra vonatkozik, bármire ráhúzható.
Ha tehát az alapján titulálod az olvasást unalmasnak, hogy általános iskolában nem nyerte el a tetszésedet az Egri csillagok akkor rendet kell rakod a fejedben. Keress olyan könyveket, amik érdekelnek. Ha nem tudod mi érdekel akkor pedig kísérletezgess, olvass véleményeket könyvekről. (Bár kétlem, hogy létezne olyan ember, akit semmi sem érdekel.)
Ha pedig érdekel egy adott téma az olvasás viszont továbbra sem nyerte el a tetszésed akkor hallgass hangos könyveket. Teljességgel lehetséges, hogy neked az válik majd be.
2. Az olvasás időpazarlás ⏰
Ez talán még nagyobb tévhit, mint az előző. Gondolj csak bele a következőbe: Több ezer sikeres ember írt könyvet az életéről, módszeréről, gondolatairól, ötleteiről stb. Más szóval te egy élet esszenciáját kapod meg 400 oldalba sűrítve. A megfelelő könyv elolvasása 1-5-10 évet spórolhat meg neked. Megkapod 50-60 év tudását mégsem lettél 50-60 évvel öregebb. Elég jó kozmetikum nem?
Ha tehát szerinted az olvasás időpazarlás akkor ötletem sincs minek kellene hívni a NEM olvasást.
3. Nem minden igaz, amit a könyvekben leírnak ✖️
Ez egyébként önmagában még meg is állja a helyét, azonban ezért nem olvasni elég nagy baklövés lenne. Tisztázzuk: senki sem mondta, hogy feltétlenül el kell hinned, amit olvasol. Tekints a könyvekre egyfajta ajánlatként, jótanácsként, amin gondolkozhatsz és el is fogadhatod. Egy dolgot azonban itt is meg szeretnék jegyezni: Az okos ember a saját tapasztalataiból tanul a másokéból pedig karriert csinál.
Fogadd be tehát az új gondolatokat és engedd, hogy egy új perspektívába helyezzék a gondolkodásodat.
4. A könyvek drágák 💲
Ebben is teljesen egyet értek, viszont ma már az interneten mindent meg lehet találni. Senkit nem bíztatok arra, hogy a netről innen-onnan töltsön le könyveket. Véleményem szerint, ha valaminek megfizeted az árát akkor azt jobban fogod értékelni. Talán letöltesz pdf-ben egyszerre 50 könyvet de sosem kezdesz bele, mert nem érzed az értékét. Ha persze neked nincs más lehetőséged akkor ez is egy alternatíva lehet, de én inkább a könyvtárakat ajánlanám. Egyszerre több könyvet is ki lehet kölcsönözni, ritka darabokhoz is hozzáférsz, valamint az egész olvasásod kap egyfajta rituálé hangulatot. Ez sokat segíthet az olvasás szokássá formálásában. ( A szokásokról szóló esettanulmányért kattints ide)
Még egy nagy plusz segítség lehet, ha tudsz angolul. Sokkal szélesebb választékhoz férsz hozzá és elsőkézből kapod az információkat, nem kell megvárni a magyar fordítást. (Már ha egyáltalán lesz.) Plusz van egy weboldal, ahol korlátlanul hozzáférsz ingyenesen angol könyvekhez: „link”
Valamint ha Netflixre és gyorskajára van havi X ezer forintod akkor csak prioritás kérdése az egész.
5. Az olvasás sok időt vesz igénybe ⌛
Kérlek, csak nézz rá a telefonodon a képernyőidődre. Ha azt látod, hogy a Tiktok, a Netflix és az Angry Birds napi 2-3 órát emészt fel az életedből akkor szerintem te is tudod, hogy mi a megoldás.
Egy másik dolog pedig a már említett hangoskönyvek. Ha éppen vezetsz, dugóban ülsz, sétálsz, edzel, buszon vagy vonaton ülsz csak kapcsolj be egy könyvet. El sem hiszed, hogy ha már csak ezeket a holtidőket kitöltöd az olvasással mennyit fogsz fejlődni. Persze ez azért egyel több agyi kapacitást igényel mint a Tiktokozás de hidd el sokkal kifizetődőbb. Ez egy edzés az agyadnak, tartsd kondiban.
Hogyan olvass? Avagy hogyan olvastam el 50 könyvet 50 nap alatt 💡
1.Jegyzetelés 📝
Mivel 50 könyvben rengeteg információ van ezért az egyik legfontosabb dolog az, hogy a lehető legtöbbet hasznosítsuk is belőle. Ezért olvasás közben én kis cetliket és szövegkiemelőt használtam, hogy a könyv elolvasás után bármikor vissza tudjak térni az adott gondolathoz. Nem kell, hogy emlékezz rá csak arról legyen fogalmad, hogy hol is olvastad pontosan. Ebben segít a kiemelés.
2. Fejezetek átugrása 🦘
Az, hogy csak azt olvasd el, ami érdekel nem csak a könyv megválasztásánál fontos, hanem olvasás közben is. Ha úgy érzed, hogy egy olyan fejezethez értél, ami nem érdekel csak ugord át.
Ez szorosan összefügg azzal a dologgal, hogy sokan az utolsó szóig mindent elolvasnak az adott oldalon. Ha esetleg egy mondatot nem értettél meg teljesen ne olvasd el újra, csak haladj tovább. Tudom, hogy ez nem hangzik nagy dolognak, hiszen csak pár másodperecet venne igénybe de hidd el, ezzel is növelheted az olvasási gyorsaságodat. Nagyon sokszor a fejezetek végén pár fő pontban úgy is össze lesznek gyűjtve a fő gondolatok.
3. A balról-jobbra módszer kiiktatása 🔍
Mikor megtanultunk olvasni azt nevelték belénk, hogy a szavakat balról jobbra olvassuk el. Az első megjegyzésem itt az lenne, hogy ha egy szóra ránézel már sokszor akkor is tudod, hogy mi van oda írva, annyiszor találkoztál már vele. Mindezt anélkül, hogy tudatosan elolvastad volna betűről betűre. Már a szónak a képéről, az alakjáról beugrik, hogy mi is van oda írva. Mi következik ebből? Nem kell arra pazarolnod az időt, hogy a balról-jobbra módszerrel elérj a szó végéig, hanem ahogy jönnek egymás után a szavak csak olvasod őket. Ennek az a technikája, hogy olvasáskor nem a szó elejét nézed, hanem az első egy, vagy két harmadát. Ennek a megszokásához kellhet egy kis idő, de garantáltan eredményt fog hozni egy idő után és gyorsulni fogsz.
4. A belső hang megszüntetése 🎤
Első osztályos korunkban szintén megtanultuk, hogy amit olvasunk azt hangosan vagy magunkban is kimondjuk. Ha gyorsan szeretnél haladni akkor az a probléma, hogy a fejedben lévő belső hang limitálja az olvasási sebességedet. Gondolj csak bele, a fejedben lévő kommentárnak vagy egy maximális olvasási sebessége. Ha nem iktatod ki ezt a belső hangot akkor ennél a sebességnél soha sem fogsz feljebb menni. Ezzel a szokásos módszerrel egy átlagos felnőtt körülbelül 250 szót olvas el percenként. Ha elsajátítod ezt a technikát ezt akár meg is duplázhatod. Talán ezt a módszert a legnehezebb elsajátítani de ha megszokod akkor drasztikusan nőhet az olvasási sebességed. Jó megoldás lehet erre az előzetes meditáció (cikk itt), rágózás olvasás közben, vagy csak szimplán a tudatos gyakorlás.
5. Használj sorvezetőt 📏
Mikor olvasol a szemed ide-oda ugrál a szavakra. Mindezt a pillanat töredék része alatt. Mikor nagy mennyiségű információt szeretnél feldolgozni akkor ezek a pillanatok összeadódnak és a folyamat végén nagyon is csökkentik a hatékonyságodat. A legjobb módszer ennek az elkerülésére az, ha az újaddal követed a sort, amit éppen olvasol. Ezzel kiiktatod a szem „ugrálását” és időt takarítasz meg.
6. Használd a periférikus látásodat 👀
Hasonló az elképzelés, mint a 3. pontál. Ott már megtárgyaltuk, hogy a szavakat akkor is el tudjuk olvasni, ha csak rájuk nézünk. A perifériás látás segítségével viszont továbbfejleszthetjük ezt a módszert. Ugye a periférikus látásnak az a lényege, hogy ha egy adott pontra fókuszálsz attól függetlenél még érzékeled a fókuszpontodon kívül eső dolgokat is. (Bizonyos mértékben.) Ezzel úgy tudsz segíteni az olvasásodon, hogy az adott oldalt nem az elejétől kezded és nem a végén bejezed be. Legalább is a szó szerinti értelemben. A szó hosszúságától függ de szerintem még kezdő szinten is működik az a technika, hogy a sor első és utolsó szavára nem ránézel és elolvasod, hanem a perifériás látásoddal érzékeled.
7. Ne csak olvasd, hallgasd is 🎧
Ha csak egyet tartasz be a tanácsaim közül akkor ez legyen az. Hihetetlenül sokat tud segíteni az, hogy ha a szöveget nem csak látod hanem hallod is. Persze itthon még nem sok könyv érhető el hang formájában is de ha tudsz angolul akkor ez óriási segítség lesz számodra. Ha gyorsan akarsz haladni akkor a legtöbb hangoskönyv fel is gyorsítható 1,5 vagy akár 2-szeres sebességre. Egy átlagos könyvet nagyjából 8 órába telik elolvasni. Viszont ha használod ezt a technikát és megbirkózol a kétszeressel gyorsítással (hozzá lehet szokni elég gyorsan) akkor egy könyv 4 órába fog telni. 4 órát valahogy még tud találni az ember a napjaiban. Lentebb kitérek rá, hogy én hogy csináltam.
Konklúzió avagy: Miért vágja bele te is? 🔥
Ezzel a kihívással azt szerettem volna bizonyítani, hogy én, egy teljesen átlagos ember is képes elolvasni 50 nap alatt 50 könyvet. Mindezt fegyelmezett és kitartó munkával persze de teljességgel lehetséges. Igen, neked is. Mivel ez egy nagy kihívás volt számomra ezért fontos volt, hogy jól válasszam meg a könyveket. Ezzel arra célzok, hogy érdekeljenek a könyvek (hogy fenntartsa a motivációt) és hogy lehetőleg ne 600 oldalas könyveket válasszak (időhiány). Minden reggel több, mint 1 órával előbb keltem a kelleténél. Ezzel a körülbelüli 4 órából maradt 3. Munkába menet és hazafele is hallgattam, maradt kb. 2 óra. Azt a 2 órát pedig, ha valóban fókuszált vagy meg fogod tudni oldani. Én is saját magamat tartom el, főztem, takarítottam, bevásároltam, egyetemre tanultam, kondiba jártam, de azt a 2 órát bele lehet sűríteni az ember délutánjaiba vagy estéibe.
Ha neked túl sok lenne az 50 könyv akkor előszőr próbálkozz meg egy 1 hetes verzióval. Nehéz lesz, de meg fogod látni, hogy mennyit fejlődsz közben, élvezni fogod. Egy idő után már nem csak motivációd lesz a könyvolvasásra, hanem maga a könyvolvasás lesz a motiváció, ami löketet ad. A folyamat fogja tartani benned a lendületet. Azért szerintem ez elég klasszul hangzik. 📚
Ha meg tudod csinálni akkor a személyiséged is meg fogja köszönni. Javul a fókuszálási képességed, ami a mai világban az egyik legnagyobb kincs (bővebb esettanulmány erről itt). Kialakítasz magadban egy olyan hozzáállást a tanuláshoz, amit minden területen kamatoztatni tudsz. Mivel betartod a magadnak tett ígéreteidet sokkal nagyobb önbizalmad lesz. Új ötletek juthatnak eszedbe amikre eddig nem is gondoltál. 💡
Nem mondom, hogy sűrűn fogok ilyet csinálni mert kimerítő és nem jut elég idő az információk hasznosítására. A heti 1-2 könyvnél fogok maradni, mindenesetre 1-2 évente be lehet iktatni egy-egy ilyen erősebb időszakot. Ha netán hirtelen kell sok információhoz jutni és fel akarod turbózni a tudásodat akkor ez az egyik legjobb megoldás.
Köszönöm, hogy elolvastad. Remélem találkozunk a legközelebbi bejegyzésnél.
Addig is a legjobbakat és remélem hallok még felőled a Facebook csoportban:
Üdv,
Máté


