Szeretnék pár hasznos gondolatot adni neked útravalóul az előtted álló dilemmákkal szemben, amelyekkel találkozni fogsz az önmegvalósítás rögös útján. Igyekszem bemutatni az én nézőpontomat annak érdekében, hogy jobb döntéseket hozz.
Ez az oka ennek a blogbejegyzésnek.📝
Nem azt mondom, hogy az én véleményem és világnézetem jobb, mint más csupán azt, hogy érdemes elgondolkozni azokon a dolgokon amikről beszélek. Olvasd el olyan mentalitással, amit a tudásvágy jellemez, mintsem az eddigi feltételezéseid és véleményed.
Ha valamivel azonosulni tudsz akkor az remek, ha viszont valamivel nem akkor azokra még jobban figyelj oda. Egy-egy új gondolat nem tetszése ne jelentsed automatikus elutasítást, ízlelgesd és próbáld meg megérteni a gondolat fő mondanivalóját.
Probléma #1: A vonzás törvénye és a pozitív pszichológia ☀️
Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb ember aki érdeklődik az önfejlesztés iránt találkozott ezekkel a fogalmakkal. Talán még akkor is igaz ez, ha nem feltétlenül érdekli az önfejlesztés. Aki viszont nem tudná, röviden bemutatom őket.
A vonzás törvénye: Amire elég ideig, elég nagy meggyőződéssel, elég nagy hittel gondolsz, az előbb-utóbb meg fog történni. Gyakorlatilag bevonzod a fejben elképzelt sikert, vagyont, stb. 🔋
Pozitív pszichológia: Szorosan kapcsolódik a vonzás törvényéhez. Ahhoz, hogy érvényesüljön az életedben a vonzás törvénye ki kell iktatnod a fejedben lévő negatív gondolatokat (hiszen kell a „hely” a pozitív jövőképednek). Mindent extra pozitívan nézel a negatívnak pedig helyet sem hagysz. Ha a negatív uralná az elméd, akkor a negatívat vonzanád be, ez pedig nem jó. 📉
Mikor én elkezdtem foglalkozni a saját, személyes fejlődésemmel akkor az elsők között voltak azok a hanganyagok, amelyek a fent említett dolgokról szóltak. Be kell valljam, hogy nagyon tetszett és teljesen el voltam ragadtatva. Megvan a maguk varázsa és a körítésszövegek is nagyon jól hangzanak.
Ott kezdtem el gyanakodni erre az egész jelenségre, mikor egyre több és hiteles helyről hallottam bírálatokat ezzel kapcsolatban. Talán úgy lesz a legcélravezetőbb, ha pontokba szedem a gondolataimat.
- Ugyan megvan a helyük ezeknek a dolgoknak de önmagában mindegyik káros, sőt kifejezettem ártalmas is tud lenni. Az első jogos kritikám az, hogy egyszerűen nem kerek ez a történet. Rá kell gondolnom, pozitívnak kell lennem és működni fog? A válasz természetesen egy hatalmas nem. Ez csak egy része a megoldásnak. Ha valami egyszerűnek hangzik akkor ott el kell kezdened gyanakodni. (Például: Így gazdagodj meg gyorsan és könnyen.) 🍻
Ha a vonzás törvényének és a pozitív pszichológiának lenne egy jelmondata, az valahogy így hangozna: „Higyj és sikerülni fog.”
Mindeközben az igazság valahogy így néz ki: „Higyj, cselekedj és sikerülni fog.”
- Az előző pontban említett káros hatást szeretném kiemelni. Ha valaki csak vár és a gondolataira alapoz az sosem fogja elérni a céljait. A vonzás törvénye leveszi a vállakról a tettekkel járó felelősséget, próbálkozást, kemény munkát, tanulást és még sorolhatnám. Nagyon jól eladható gondolatról beszélünk de ha jobban körüljárjuk a témát talán látszódni kezdenek a vakfoltok.
Pontosan ezért lehet káros, mert valaki csakis erre alapozza az életét.
Nem azt akarom mondani, hogy a gondolatok nincsenek hatással az életünkre mert nagyon is, de itt nem áll meg a tudomány. (Gondolj a citrom ízére és elkezd beindulni a nyáltermelésed, tehát a gondolatod fizikai tünetekkel jár.) 🍋
- „Ne engedj be negatív gondolatokat.” Egy alapfeltevés a pozitív pszichológiának ezen ágazatában. Erre a rövid válaszom az, hogy ezt nem lehet megcsinálni és nem is érdemes. Negatív dolgok igenis vannak és lesznek is. Ha valaki ezeket szándékosan kerüli az óriási tagadásban éli az életet. Ahogy Mark Manson is írja a könyvében: el kell fogadni, hogy az élet sokszor sz*r de ez így van rendjén. Végső soron a céljaid elérése sem egy leányálom, ugyanis be kell vállalnod kellemetlenségeket miatta. Ezt is ki kellene zárnom és csak a vonzás törvényére hagyatkoznom? Nos, nem hiszem. Egész egyszerűen fogadd el, hogy az élet sokszor nehéz de neked azt kell kitalálni, hogy miért, mi célból vagy hajlandó ezeket a sz*rságokat eltűrni és keresztülmenni rajtuk. 💩
Még egy fontos dolog ezzel kapcsolatban. Gyakran megfigyelhető az a jelenség, hogy valakit elvakít ez a fajta gondolkodásmód és minden eredményét ennek a számlájára írja. Viszont had mondjak egy példát. Ha erősen arra gondolsz, hogy megmozdul egy fának az ága, majd ugyan ebben a pillanatban a szél tényleg megmozgatja azt, akkor ez miattad volt? Bevonzottad? A válasz persze nem, azonban rengeteg ember valami más külső erőre hivatkozik amikor az eredményekről van szó. 🍃
Tudom, hogy ez egy végtelenségig lebutított példa volt de ez létező jelenség és igenis érdemes róla szót ejteni.
Alternatíva 🥇
Hogy úgy mondjam, én mind a két oldalt megjártam. Voltam a vonzás törvényének a nagykövete most pedig tulajdonképpen a szöges ellentétje vagyok. A következőket tudom ajánlani annak érdekében, hogy (szerintem) egy jobb világnézeted legyen, mint a pozitív pszichológia által kínált nézet.
- Ahogy előbb is említettem fogadd el, hogy az élet sokszor nehéz és igazságtalan. Ne áltasd magad azzal, hogy másnak milyen jó vagy hogy mennyi pénzre lenne szükséged a problémáid megoldásához. Had nyugtassalak meg afelől, hogy Dan Bilzeriannak is vannak problémái, maximum jobb problémák, mint a tieid.
- Szintén volt már szó a „higyj és cselekedj” elvéről. Minden egy gondolattal, hittel kezdődik de a tettek teszik valósággá mindezt. Sokkal többet ér 2 óra cselekvés, mint 20 óra olvasás ugyan abban a témában. Semmi sem tudja helyettesíteni a tapasztalatot. Nem lehet elméletben megtanulni biciklizni.
Ha például egy vállalkozást nézünk: be lehet írni az Excel táblába 1000 eladást, a táblázat mindent elbír. Azonban, ha valóban el kell adni csak 1 terméket is, máris nehézségbe ütközünk. Cselekedj és az ezzel járó nehézségek fogják a megoldást is magukban hordozni. Próbáld ki.
Probléma #2: A kockázat kerülése 🎲
Ezt a dolgot a vállalkozói és az alkalmazotti élet felől szeretném megközelíteni. Már most le szeretném szögezni, hogy semmi bajom az alkalmazotti léttel. Számomra egyik életstílus sem jobb vagy több a másiknál, csupán más. (Erről bővebben itt.) Egy új perspektívába szeretném helyezni ezt a két dolgot és bemutatni az én szemszögemből ez hogy is néz ki.
Nem árulok el nagy dolgot azzal, hogy én a vállalkozói lét mellett teszem le a voksomat. Egy példával próbálom szemléltetni, hogy miért gondolom ezt úgy ahogy. ♟️
Tegyük fel, hogy Miklós egy vállalkozó Norbi pedig egy alkalmazott.
Norbi (alkalmazott) szemszögéből nézve a dolgokat a következő történik: van egy fix munkahelye és egy fix fizetése. Nincs vezető pozícióban így a felelőssége sem túl nagy. Mivel nagyban kiszámítható a jövedelmi helyzete, tud előre tervezni és félrerakni.
Miklósnál (vállalkozó) sok mindenben más a helyzet: mint friss egyéni vállalkozó, nincs egy előre meghatározott feladata. Ha kell marketinges, ha kell értékesítő, ha kell könyvelő a vállalkozásában. A fizetése sem fix, néhány jobb hónap után akár jöhet néhány minuszos hónap is.
Ezt a példát átgondolva egyértelmű válasz lehet az, hogy Norbi sokkal előnyösebb helyzetben van. Biztonságos, tervezhető. Egy fix alap van az életében. Én mégis azt mondom, hogy hosszútávon (!) Miklós van jobb helyzetben, méghozzá lényegesen.
A Norbi által végzett munka könnyen pótolható, ergo Norbi nem rendelkezik nagy értékkel a cég számára. Ha jön egy leépítés könnyedén elveszítheti a munkáját.
Mivel fix bevétele van, ezért valószínűleg 5 év múlva sem fogja megkeresni a fizetése többszörösét, csupán a béremelés mértékével lesz „gazdagabb”.
Miklós ezzel szemben egy értéket teremtő vállalkozás alapítója. Hosszútávon ki tudott alakítani egy olyan ügyfélszerző rendszert, ami mondhatni fix bevételt hoz a számára. A hajdani jobb hónapok, mára átlagos hónapokká váltak, hiszen növekedett a cég. Egy esetleges válság esetén sincs probléma, hiszen a magasabb bevétele miatt nagyobb tartalékot is képzett. Az évek sáron önjáróvá tette a vállalkozását, ezért marad ideje a családjára. Ha mégis elveszítené a vállalkozását, az évek során elsajátított készségekkel könnyedén megszerezhetne egy jól fizető állást. 💵
Érted már? Melyik a nagyobb kockázat 5 év alatt?
Joggal érhet az a kritika, hogy ez egy meglehetősen idealizált és kisarkított helyzet. Azonban azt kell látni, ha valaki 3-5-10 éves távlatokban gondolkozik ez cseppet sem lehetetlen és egyedülálló helyzet.
(Még egyszer: Nincs semmi gond azzal, ha valaki alkalmazott csak látni kell az ezzel együtt járó döntéseket is. Arra gondolok például, hogy egy alkalmazott legtöbbször az idejét adja el. Ezzel az a probléma, hogy mivel az időnk véges így a megkereshető pénz mennyisége is véges. Emelkedhet az órabérünk, de ez sem túl jellemző rövidtávon. Itt most elsősorban a pénz mennyisége alatt nem a vagyont értem, hanem az ezzel együtt járó szabadságot. Tehát véleményem szerint aki az idejét adja el az sosem lesz igazán szabad.) ⚖️
Még egy fontos fogalmat szeretnék behozni ehhez a témához, ez pedig a tanult tehetetlenség. Alapvetően az egész oktatási rendszerünk erre épít. Megmondják nekünk, hogy mit kell megtanulnunk és ha jól csináljuk a dolgunkat akkor megjutalmaznak minket. (A jutalmazási rendszer is nevetséges.)
Ebben a kísérletben bolhákat zárnak egy lezárt tetejű üvegbe, majd 3 nap után leveszik az üvegről a tetőt. Meglepő módon a bolhák hiába ugrálnak, sosem ugranak olyan magasra, hogy kijussanak. Megtanulták, hogy van egy szint, ami fölé nem mehetnek és ezután egy korlátozott gondolkodásmód szerint élnek. Mondanom sem kell, hogy simán át tudnák ugrani az üveg peremét, de a tanult tehetetlenség miatt ezt sosem teszik meg. 🦟
Ezt a fajta korlátozott gondolkodást visszük tovább az életünk minden területén. Ezért érezzük kényelmesebbnek és biztonságosabbnak az alkalmazotti létet. A főnökünk megmondja mit kell csinálni és ez nekünk tökéletes. Nem is akarunk változtatni, mert el sem hisszük, hogy képesek lennénk rá.
Alternatíva 🥇
- Ahogy előbb is mondtam gondolkozz 3-5-10 éves távlatokban. Nem fog gyorsan és könnyen jönni a kívánt eredmény, azonban ha ilyen időtávra tervezel teljességgel elérhetőek a célok. ⌛
- Tiszteletben kell tartani az emberek döntését, viszont mindig kérdezd meg magadtól, hogy valóban ennyit szeretnék az élettől? Ha a válasz igen, akkor semmi gond nincsen. Ha azonban a válasz nem, akkor ott kezdődik a munka. Ha nem vagy megelégedve a jelenlegi helyzeteddel akkor változást kell vinned az életedbe, elsősorban magaddal kezdve. Minden változás belülről indul kifelé, nem pedig fordítva. 🌱
Ha tehát azt mondod, hogy egészségesebb lennék, ha lenne pénzem megfelelő kajára. Több pénzem lenne, ha jobb pozícióban lennék a munkahelyemen. Ezek az állítások ilyen formában nem hozhatnak eredményt. Mivel minden belőled indul ki, fordítsd meg ezeket: Ha értékesebbé teszem magam (önfejlesztés, skillek) a cég számára akkor előléptethetnek, ami több pénzel jár. Ha magamban eldöntöm, hogy életstílust váltok és fókuszáltan figyelek az egészségemre, akkor egészéges leszek.
A cél ugyan az mind a két esetben, de a módszertan mögötte teljesen más. (Hatékonyabb 100x)
- Gondolkodj „miért ne” módon. Ez alatt még véletlenül sem azt értem, hogy azonnal hagyd ott az állásod és kezdj el vállalkozni egy olyan területen amiről semmit sem tudsz. Ez elég nagy butaság lenne.
Ez alatt azt értem, hogy keress olyan lehetőségeket, amelyeknek kicsi a kockázata mégis magas a megtérülése. „Miért ne jöhetne be?” módon.
Például: suli/munka után 1 éven keresztül napi 1-2 órában elsajátítasz egy készséget. Ilyen lehet a weboldalkivitelezés, google ads kampányok futtatása, vagy bármi hasonló. 1 év után a legrosszabb, ami történhet az az, hogy megtanultál egy készséget de nem veszed hasznát (kétlem, hogy nem fogod). Bár hidd el nekem, így is hasznosabban telt az időd, mintha a TikTok-ot pörgetted volna. A másik dolog, ami történhet az az, hogy a tanult tudással elkezdesz egy szabadúszó vállalkozást. Cégeknek dolgozol be és ebből lesz egy extra jövedelmed vagy akár később egy vállalkozásod. Ismét: miért ne? Mit veszítesz vele? Nem sokat, ha azonban bejön az életed is megváltozhat. 📈
Probléma #3: +1% és az elmélyült munka ⚙️
Gondolkoztam, hogy ketté bontom ezt a témát azonban szorosan összefüggenek. Kezdem is az alap problémával.
A közösségi média, a TikTok, a Netflix mind-mind arra van kitalálva, hogy a lehető legjobban rájuk figyeljünk. 2021-ben átlagosan napi 4,5 óra volt a mobilhasználat. Ha 8 órát alszunk akkor az ébren töltött óráinknak több, mint ¼ részét a telefon nyomkodásával töltjük. Annyira beszippant minket ez a világ, hogy sokszor teljesen megfeledkezünk a valódi életünkről. Belemenekülünk a technológiába. Félreértés ne essék, én nem vagyok ezek ellen, sőt imádom őket. Én csak azt mondom, hogy az nincs rendben mikor a telefonunk irányít minket és nem fordítva. 🎮
Tehát a probléma az, hogy rengeteg dolog elvonja a figyelmünket és az ingerrengeteg miatt azonnali dopamin adagokra van szükségünk. Nem tudunk elmélyülni a munkánkban, mert folyamatosan jönnek az újabb értesítések, amiket muszáj megnéznünk, hiszen csak azon jár az eszünk.
Ezzel az a gond, hogy ha nem tudunk elmélyülni a feladatunkban akkor messzemenően lemorzsolódnak az eredményeink. Elképesztő módon csökken a hatékonyságunk. Gyakori jelenség, hogy mindenbe belekezdünk de semmit sem fejezünk be. Azonnali gratifikációt (azonnali jutalmazást) várunk mindentől. Ha valamire esetleg várnunk kell az már nem érdekel minket annyira. 🎁
Mondanom sem kell, hogy például egy vállalkozást, egy szabadabb életet felépíteni fókuszált munka nélkül nem lehetséges. Nem lehet csak vállalkozgatni. Hidd el, nem fogsz messzire jutni ezzel a hozzáállással.
Itt jön képbe a +1% és az elmélyült munka. Mit tehetünk ennek érdekében?
Alternatíva 🥇
- Csinálj projekt alapú hónapokat. Határozz meg témákat amiben fejlődnöd kellene és mindegyik ilyen témára szánj 1-2 hónapot. Nézz róla videókat, hallgass podcastokat, olvass blogokat, lépj be ezzel kapcsolatos facebook csoportokba, vedd meg a téma top 10 könyvét, ötletelj. Meglepődnél, hogy 5 óra kutakodás egy téma után mennyit vihet előre. Mondanom sem kell, hogy 1-2 hónap alatt ez milyen eredménnyel járhat. Egy egyszerű „best books on…” keresés mérföldekkel juttat előrébb. 📚
- Próbálj minél több tapasztalatot szerezni az olvasottakból és látottakból. Én például mikor elolvastam Dale Carnegie: Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket című könyvét egyből azon kezdtem el gondolkozni, hogy hogyan ültethetem át a gyakorlatba az olvasottakat. Nem kell semmi extrára gondolni. Én azt csináltam, hogy minden alkalommal mikor elmentem fodrászhoz elkezdtem beszélgetni a fodrászommal de aszerint a logika szerint, amit a könyv is ajánl. Sokat kérdeztem róla, figyeltem azokra amiket mondd. 3 ilyen alkalom után mikor mentem fodrászhoz már tudta, hogy velem mikről beszélgetett és ott folytattuk ahol 3 héttel (!) azelőtt abbahagytuk. Ebből tudtam, hogy működik a könyvben leírt egyik módszer és hogy tettem egyfajta benyomást a fodrászomra. 📖
- Foglald keretbe a teendőidet. Sokan mikor önfejlesztésről beszélnek várnak egyfajta szent grált. Egy titkos és mindent elsöprő módszert. Az az igazság, hogy ilyen nincs. A „titok” az olyan apró különbségekben rejlik, mint amikről eddig is beszéltem. Ilyen az, hogy időkeretet adsz a feladataidnak.
Gyűjtsd össze a napi feladataidat és adj nekik egy korlátot, hogy mettől meddig foglalkozhatsz velük. Ez abban fog segíteni, hogy ne morzsolódjon le a figyelmed, az adott munkára fókuszálj és hogy elvégezd minden feladatodat. Igaz ez a telefonozásra is. Legyen egy telefonos idő a napodban és azt tartsd is be. 📅
- +1% 📈
Ha minden eddigi tanácsom ellenére sem érzed magadban az erőt, hogy ezeket megtedd azt javaslom, hogy legalább tegyél valamit. Ennyi az egész. Hidd el, már ezzel az 1%-kal többet csináltál mint az emberek többsége.
Én annak idején úgy kezdtem el eddezni, hogy az első nap megcsináltam 5 fekvőtámaszt a szobámban. Ennyi volt az első nap. Második nap ha jól emlékszem 13 fekvőt nyomtam le de legalább csináltam valamit. Megint visszatérünk az azonnali gratifikációhoz. Az edzésnél ez különösen igaz. Ha vért izzadhatsz a teremben, akkor is csak hetek-hónapok után fogod látni az eredményt. Ez megtanít az alázatra és a várakozás elfogadására.
Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van valami olyan az életében, amit szeretne csinálni de végül sosem jön össze a kifogások miatt. Fáradság, időhiány, más fontosabb, stb.
Arra kérlek próbáld meg az 1% elve alapján mégis megcsinálni és hatalmas változásokat érhetsz el.
Végszó 🔥
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a kimerítő gondolatmentet és remélem voltak benne hasznos gondolatok számodra!
Találkozunk a legközelebbi cikkben.
Üdv,
Máté


